2010. január 22., péntek

1. nap

Az elhatározás napja.

Totál döbbenet. Emiatt kezdődött az egész. Orvosi kivizsgáláson vettem részt, és ráállítottak a mérlegre. 77 kg-ot mutatott.
????????????????????????????????????????
Kérdezték reális-e? Igaz, hogy augusztus óta nem álltam mérlegen, de ez akkor is durva. Annak is oka volt, hogy miért nem álltam rá: éreztem, hogy baj van. És a legjobb védekezés a menekülés… néha…
Éreztem én, hogy feszülnek a ruhák, az 5 évvel ezelőttiek meg már csak éjszaka, álmomban jöttek rám, de ez soknak hatott.

Mese nincs, mivel ruhában voltam, így még levontak 1 kg-ot, és a végeredmény 76 kg lett. Ekkor jött a totál döbbenet. Ezután mértek egy vérnyomást, ami valami 137/90 körül volt, szerintük határeset. Csodálom, hogy nem mértek többet, egy ilyen méredzkedés után.

Félkómásan kisétáltam a rendelőből, és mivel éhgyomorra voltam, gondoltam eszem valamit. Bánatos szemeim előtt egy Whooper szendvics lebegett, mint Rózsaszín párduc előtt a hamburger, mikor futni ment, hogy fogyjon.

Aztán erőt vettem magamon, felkutattam egy Norbi pékséget, és bevásároltam. Az lett a reggelim. A munkahelyemen betoltam egy light capuccinot, és még mindig a mérleg járt a fejemben. Ennek fele sem tréfa, ennyire nem hagyhatom el magam. Főzni jó, enni jó, de mi lesz így velem pár év alatt???

Ebédre ettem egy kis adag rakott krumplit, majd megint egy capuccino jött, de ez most gyerekkávé volt. Ez persze jó sok kalória.

Délután elmajszoltam egy kis Norbi ropit, végülis 6-ig szólt a munkaidő, valahogy ki kellett bírni.

Este már nem vacsiztam. Nem is voltam éhes, de rajtam volt a kívánósság, így egy pohár Nyuszis kakaót ittam (jó sok cukor), majd mivel nem bírtam magammal, később még egyet. Gondoltam még mindig jobb, mintha ennék valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése