Tavasz. Van olyan, hogy tavaszi depresszió? Mert hogy téli fáradtság van, arról már hallottam. De mit kéne tavasszal érezni? Én most leginkább letargiát, depit. Semmihez semmi kedvem, legszívesebben mennék mindenfele, de mikor lenne rá időm és lehetőségem, akkor csak ülök és nézek ki a fejemből, és mázsás súlyok tartanak a kanapén búslakodva. Van, hogy még enni sincs kedvem. Főzni már régóta nincs, és ez most már a minőségén is meglátszik a főztömnek. Túlfűszerezek, vagy éppen semmi ízt nem érzek... szóval egyre kevesebbet főzök. Így valahogy egyre kevesebbet eszem. Vagyis így nem igaz. Szombaton például fél 10-kor reggeli gyanánt túrós csuszát ettem. Aztán valahogy a nap hátralevő étkezései rendre kimaradtak, végül két banánnal zártam a napot.
Vasárnap reggelre két melegszendvicset ettem. Ebédre megettem a maradék tésztámat (cukrozott) kakaóval. Aztán este persze jött a szenvedés, hogy akkor mit is kéne, mit is kéne...? Végül jött a régi hülyeség: csipetketésztát gyúrtam és elrágcsáltam. Majd a sósra jöhetett az édes: fél tubus sűrített tej.
Hétfőn két darab N. pizzás csigát ettem. Ebédre egy doboz joghurtos-barackos müzlit, végül vacsira a szomszédban kötöttem ki, és egy falat paprikás krumplit ettem. Nem olyan volt, mint anyué, de azért egész finom volt. Kicsit később a maradék fél tubus sűrített tej, majd némi teljes kiőrlésű rágcsa jött.
Viszont hétfőn mozogtam is kicsit. Most fél táv gyaloglás volt a gyönyörű tavaszban, de azért csak fél táv, mert megint fáj ám a derekam. Nem túl jó érzés, de remélem elmúlik hamar. Gondolom kiürül a steroid a szervezetemből, nameg a vasárnapi takarítás is biztosan jót tett neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése